Új Széchenyi Terv - Büszkeségeink

"Rendszertudományi Innovációs Központ Balatonfüreden

A Tudomány–Innováció Program keretében megvalósult projekt célja Balatonfüreden egy Innovációs Központ létrehozása volt.

A project a telephellyel még nem rendelkező vállalkozásokat segíti. A projekt költségének 50%-át az Európai Unió finanszírozta, támogatásként megítélt összeg 248 millió forint. A cégeknek kiváló lehetőség ez arra, hogy tapasztalataikat megosszák és kapcsolatot építhessenek egymással. A központ segítségével jelentősen fejlődött a kistérség kutatásfejlesztési tevékenysége, valamint új munkahelyek jöttek létre. A fejlesztés eredményes végrehajtását segítette a 2006-ban létrehozott Pannon K+F+I+O (kutatás, fejlesztés, innováció, oktatás) Klaszter menedzsmentszervezete, valamint a benne részt vevő felsőoktatási intézmények, kutatási intézetek, kis- és középvállalkozások és nagyvállalatok.
Az innovációs központban 15 irodablokk, valamint közös használatú tárgyaló, oktatóterem és konferenciaterem is található. Az épület belső kialakítása teljes mértékben megfelel a mai informatikai és irodatechnikai elvárásoknak, egyúttal figyelembe veszi a betelepítendő informatikával foglalkozó vállalkozások adatbiztonsági és kommunikációs igényeit is."

 

http://ujszechenyiterv.gov.hu/rendszertudomanyi-innovacios-kozpont-balatonfureden


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.